A fogászat elsődleges feladata a saját fogak megtartása, mely nem csak esztétikai szempontból fontos, hanem az egyes fogak hiánya esetén felborulnak a fogakra ható erők, és a többi fog is károsodhat. A fogmegtartó kezelések közül a leghatékonyabb a gyökérkezelés. Sok esetben a fogak gyökérkezeléssel, megfelelő szakértelemmel megmenthetőek.
Mikor lehet szükséges a gyökérkezelés?
A fogak belsejében található a pulpa, melyben idegek, erek, illetve kötőszövet is található. Gyökérkezelésre akkor lehet szükség, ha a fog károsodása olyan mértéket ölt, hogy egy töméssel már nem lehet orvosolni a problémát, és a lágy belső szövetek sérülnek, vagy begyulladnak. Ez a fog szuvasodása miatt vagy akár trauma miatt bekövetkezhet. Ebben az esetben rögtön cselekedni kell, hiszen ez fájdalommal jár, és ha nem kezeljük, akkor akár a fog elvesztése is bekövetkezhet.

A gyökérkezelés lépései
A gyökérkezelés több lépcsőben valósul meg, általában a kezelés több ülésben történhet meg.
- Első lépésként röntgenfelvétel szükséges, hogy látható legyen a gyulladás, illetve a foggyökér rendszere.
- Utána következik az érzéstelenítést követően a gyökércsatorna feltárása.
- A következő lépésben a rendkívül vékony gyökércsatornát beláthatóvá kell tenni, tágítani kell, hogy a fogorvos megfelelően hozzáférhessen.
- Ezt követően már meg lehet határozni a gyökér hosszát, és megtörténik a gyökércsatorna teljes tisztítása.
- Ezt követően a gyökércsatornába egy speciális gyógyszer tartalmú tömés kerül, mely elősegíti a fog gyógyulását.
- A gyógyszeres gyökértömés néhány hétig marad a fogban, indokolt esetekben a cseréje is szükséges lehet.
- Amikor a kezelőorvos úgy határozza meg, hogy teljesen kitisztult a foggyökér, megtörténik a végleges tömés és a kontroll röntgenfelvétel.
Hasznos információk a gyökérkezeléssel kapcsolatban.
A gyökérkezelés során a fog belsejében található idegek és erek eltávolításra kerülnek, így a fog a beavatkozás után élettelenné válik. Ezek után a tápanyagok hiányában a fog könnyebben törhet vagy elszíneződhet. A legfőbb feladat, hogy a fog „váza” megmaradjon, és így a fogvesztés elkerülhető.