A fogszabályozás egy összetett folyamat, amely során a fogak megfelelő pozícióba történő mozgatása az elsődleges cél. Fogszabályozásra számos okból lehet szükség, mint például esztétikai korrekció, harapási rendellenesség, fogtorlódás, vagy rágási és beszédnehézségek miatt, de ezen kívül még számtalan egyéb egyéni tényező is indokolhatja a kezelést.
Az egyes fogszabályozó készülékek között, azoknak a fogakra gyakorolt erőhatásaiban lehetnek eltérések, azonban a fogak mozgatása a szervezetben mindig egy meghatározott módon történik: csontátépüléssel. Ennek köszönhető, hogy a fogak biztonságosan és fokozatosan kerülhetnek az új, ideális helyzetükbe.
Tudtad?
A fogak mozgatása nem csak fogszabályozó készülékek által történhet, előfordul, hogy egy bölcsességfog előtörése, vagy akár egy rossz szokás, például ujjszopás vagy nyelvlökéses nyelés hatására történik.
A fogszabályozás ezzel szemben egy kontrollált, előre megtervezett folyamat és cél által történik.
A fogak nem nőnek bele mereven a csontba
A fogak gyökere és az állcsont között egy rendkívül vékony kötőszövetes réteg, az úgynevezett periodontális szalag (PDL) található. Ez a szalag rugalmas kapcsolatot biztosít a fog és a csont között, valamint lehetővé teszi, hogy a fogak kontrollált erő hatására elmozduljanak.
Amikor a fogszabályozó készülék enyhe, folyamatos erőt fejt ki egy fogra, a periodontális szalag egyik oldala összenyomódik, a másik oldala pedig megnyúlik. Ez indítja el a fogmozgatás alapjául szolgáló biológiai folyamatokat.
Hogyan mozdul el a fog?
A nyomás hatására a szervezet speciális sejteket aktivál (oszteoclastok- csontbontó sejtek, osteoblstok csontépítő sejtek)
Amerre az adott fogat mozgatja a fogszabályozó készülék, azon az oldalon az úgynevezett oszteoklasztok lebontják a csont egy részét, így helyet teremtenek a fog számára. Ezzel egy időben a másik oldalon, amerről a fogat mozgatja a készülék oszteoblasztok építenek új csontot, amely stabilan rögzíti a fogat az új pozícióban.
Ezt a folyamatos csontlebontási és csontépítési folyamatot csontremodellációnak nevezzük, és ez teszi lehetővé, hogy a fogak károsodás nélkül mozduljanak el.
Miért nem lehet gyorsabban mozgatni a fogakat?
Miért nem lehet gyorsabban mozgatni a fogakat?
A pácienseknél általában az egyik legfontosabb szempont a fogszabályozásban a gyorsaság. Persze teljesen érthető, ha páciensként szeretnél minél előbb túllenni a kezelésen, azonban a biológiai folyamatokat nem sürgetni. A gyorsabb mozgatáshoz nagyobb erőhatásra lenne szükség, amely éppen ellentétes folyamatokat idéz elő. Fokozhatja a kellemetlen érzést, lassíthatja a csont átépülését és növelheti a gyökérfelszívódás kockázatát. A fogszabályozó készülékek és fogszabályozási tervek ezeket figyelembe véve készülnek, és folyamatos egyenletes erőt fejtenek ki a fogakra.
A biztonságos gyorsításra ma már léteznek modern, gyengéd technológiák: a speciális fényterápiával működő OrthoPulse 2.0 készülék például a sejtek anyagcseréjét serkenti, így biológiai alapon teszi hatékonyabbá és komfortosabbá a fogak mozgását.
Hogyan működik a láthatatlan fogszabályozás, és miért kell rendszeresen cserélni a síneket?
A Smilezor láthatatlan fogszabályozó sínek mindegyike egy-egy apró mozgatásra van megtervezve. Egy sín általában néhány tizedmilliméteres fogelmozdulást végez el, majd amikor a fogak elérték a tervezett pozíciót, a következő sín veszi át a feladatot.
Ez a fokozatos megközelítés biztosítja, hogy a fogak, a csont és a környező szövetek is megfelelő ütemben tudjanak alkalmazkodni.
Mi történik a kezelés befejezése után?
A fogak új helyzetük elérése után még nem tekinthetők teljesen stabilnak. A körülöttük lévő csontnak és a periodontális szalag rostjainak időre van szükségük ahhoz, hogy teljesen alkalmazkodjanak az új állapothoz, ezért minden fogszabályozó kezelést retenciós időszak követ.
Összegzés
A fogszabályozás során a szervezetben egy folyamat megy végbe, melyet csontátépülésnek neveznek. A fogszabályozó készülékek, legyen az láthatatlan fogszabályozó, vagy rögzített készülék mindegyike úgy van megtervezve, hogy ezt a folyamatot támogassa. A fogszabályozáshoz időre van szükség, vannak dolgok amiket nem lehet siettetni, hiszen a szervezetnek időre van szüksége a változások lekövetésére
Ezért fontos, hogy a kezelést minden esetben megfelelő tervezés és rendszeres kontroll mellett végezzük, hiszen a hosszú távú, stabil eredmény alapja a precíz biomechanika és a szervezet természetes alkalmazkodása.

